„Magunkat akarjuk olvasni, a többi nem érdekes” – bökök rá rögtön Háy János legújabb, Boldog boldogtalan című könyvének utolsó oldalain található mondatra. Életbölcsesség, gondolhatnánk. Visszalapozok: rengeteg szamárfüllel jelölt oldal, aláhúzott sor. Nem is lehet kiválasztani azt az egyet, amellyel érdemes volna elindítani a könyvről írt véleményösszesítőt. Az idézett sor viszont megalapozza mindazt, amiről a könyv is szól: ahány ember, annyi történet, s ahány olvasó, annyi olvasat.