Évtizedek távlatából is átragyog a mába a gyermekkorom nyarainak ritmusát szigorúan szabályozó augusztusi Szent István búcsúk emléke. Nagyobb ünnep volt ez, mint a húsvét vagy a karácsony, és sokkal érdekesebb, gazdagabb – nyilván munkásabb is –, mint bármelyik másik sátoros felhajtás az év folyamán. Talán azért, mert ilyenkor találkozott a nagy család, de még a barátok és a távolabbi rokonok is ott ültek házunk tornácán, sőt: olykor cigányprímás és lakodalomra hívogató vőfélyek is bekéredzkedtek. Búcsúra vettük fel a legjobb ruhánkat, ilyenkor terítettük a leggazdagabb asztalt, és ilyenkor estünk a legkönnyebben szerelembe az esti bálon. Ezt a történetet mesélem el most.