Bocsi Gergő úgy véli, csak a teljes összpontosítás eredményezhet pontot Gyöngyösön
A Lőrinci VSC szombaton 18, a Maklár SE 19 órakor fogadja vendégét.
- Hirdetés -
A Lőrinci VSC szombaton 18, a Maklár SE 19 órakor fogadja vendégét.
Élő és élettelen, valós és valótlan, kint és bent. Farkas d. gergő koreográfusi és táncosi pályájának visszatérő motívuma az oppozíciók felszámolása, a kategóriák közötti létezés. Legújabb, rascal…
Vandálok tették tönkre a Gergő-liget fajátékait.
Ezt kevesen gondolták volna.
Oláh Gergő augusztus végén Salgótarjánban nyitott egy gyrosbárt, amely egyből vonzani kezdte a helyieket. Az énekes nemcsak a régi álmát váltotta valóra, de a városnak is szeretett volna adni valamit.
A fiatal labdarúgó szerint összeállt a csapat.
„Tanulj fiam, legyen diplomád, és megleszel!” – ezt a mantrát szinte minden fiatal hallhatta az elmúlt 20 évben. A képlet egyszerűnek tűnt: diploma biztos karrier és jó fizetés, szakma…
Emlékszel még Gergőre, akit álmában egy titokzatos kölyökfarkas kísér? 25 év után újra megjelent Böszörményi Gyula Gergő és az álomfogók című IBBY-díjas ifjúsági fantasy regénye. Olvass bele!
Egy rendkívül személyes, az eddigi életét összegző dallal jelentkezett a párkányi Szekér Gergő. Az „Akik voltunk” zeneileg visszatér ahhoz a dús, nagyszabású pop hangzáshoz, amivel annak idején…
Szekér Gergő eljegyezte párját: „A válasza pedig az volt, hogy legyen inkább eljegyzési gyűrű." Szekér Gergő eljegyezte a párját, Ákost – megható pillanat volt
Ha biztos magában az ember, akkor minek várni, így gondolkodott Szekér Gergő, amikor úgy döntött, felteszi a nagy kérdést a szerelmének. Az énekes és kedvese, Ákos másfél éve vannak együtt, de a…
Átlagosan több, mint hét évvel élnek tovább az olaszok a magyaroknál, mivel folyamatosan közösségbe járnak és kevesebb alkoholt fogyasztanak. Litkai Gergő és Olaszországban élő magyarok meséltek…
Borbás Marcsival és Papp Gergővel erősít a Network4 Media Group. A 20 éves médiacég csatornái és felületei teljes arculatváltáson estek át, valamint bejelentették, hogy érkeznek a kifejezetten a…
Rátonyi Kriszta menyasszony lett: Gergő megkérte a kezét. Eljegyezte a szerelme Rátonyi Krisztát: megmutatta a sármos Gergőt
Gyöngyösön a kapus, Tóth Bálint Kristóf parádézott az FC Hatvan ellen.
A család az elismerés kapcsán hálás szívvel mondott köszönetet Marci edzőinek.
Augusztus 31-én elindult Oláh Gergő új vállalkozása. Az énekes gyrosbárt nyitott Salgótarjánban, ahol szerinte hiánycikk az igazi gyros.
Arthur Schnitzler századfordulós klasszikusa, a „Körbe-körbe” ezúttal vadonatúj, kegyetlenül őszinte adaptációt kap. Kalmár Péter forgatókönyvíró-producer kottájából érkezik a 10éjszakás kaland, ami…
Nem sokáig marad munka nélkül Papp Gergő, aki nyolc és fél év után intett búcsút az RTL Reggelinek. A műsorvezető már azt is elárulta, merre folytatja pályafutását: októbertől a Kontroll új…
Kiderült, hogy Papp Gergő nem sokáig maradt munka nélkül az RTL Reggelije után, ugyanis már ki is derült, hogy hol fogja folytatni, és az is, mit fog csinálni.
Meglepő, hova igazol át Papp Gergő az RTL-től, egy teljesen új műsor házigazdája lesz.
Nyolc és fél év közös munka után távozik az RTL Reggeli stábjából Papp Gergő. A műsorvezető hosszú időn keresztül volt a stúdió meghatározó alakja és a reggeli adások rendszeres házigazdája. A döntés…
Papp Gergő döntésével nemcsak a saját karrierjét kormányozza vissza az online riporteri gyökerekhez, de tovább ritkítja a csatorna reggeli műsorának régi gárdáját is.
Új műsor házigazdájaként folytatja pályafutását Papp Gergő: a több mint 30 éve médiában dolgozó műsorvezető ősszel csatlakozik a Kontroll csapatához. Máris megvan, hol folytatja Papp Gergő a Reggeli…
Papp Gergő a stúdiómunkát felváltó kötetlenebb alkotói szabadsággal és új terepmunkával indokolta a televíziós karrierjében bekövetkező hirtelen fordulatot.
Riporterek címmel heti magazinműsort indít októberben a Kontroll. Az ország egyik legdinamikusabban fejlődő szerkesztősége szeptembertől új formátumokkal, arcokkal és kollégákkal bővül. Papp Gergő…
A tévés új műsort kap Riporterek címmel.
Alig jelentette be Papp Gergő, hogy nyolc és fél év után távozik az RTL-től, máris kiderült, hol folytatja pályafutását. A műsorvezető a Kontrollhoz igazol, ahol októbertől Riporterek címmel kap…
Riporterek címmel heti magazinműsort indít októberben a Kontroll. Az ország egyik legdinamikusabban fejlődő szerkesztősége szeptembertől új formátumokkal, arcokkal és kollégákkal bővül. Papp Gergő…
Magyar Márton médiavállalata, a Kontroll bejelentette Papp Gergővel új műsort indít
A műsorvezető hétfő reggel jelentette be távozását az RTL-től. A Kontrollnál folytatja Papp Gergő
Papp Gergő nyolc és fél év után távozik az RTL Reggeli csapatából és a csatornától. A műsorvezető új szakmai ajánlatot kapott egy másik médiaplatformtól, az RTL pedig videómontázzsal búcsúzott régi…
Egy internetes portáltól kapott lehetőséget, ahol újra riportokat készíthet.
Az RTL Reggeli egyik legismertebb műsorvezetője 8 év után int búcsút a második legnézettebb kereskedelmi tévének.
Papp Gergő azt is elárulta, miért döntött a távozás mellett.
Máshol, más munkakörben folytatja. Papp Gergő távozik az RTL-től
Az RTL Reggeli egyik legismertebb műsorvezetője nyolc év után hagyja el a csatornát, mert kapott egy izgalmas ajánlatot.
Papp Gergő, az RTL Reggeli egyik legismertebb műsorvezetője nyolc év után búcsút intett a műsornak és a csatornának. A hétfői adás végén jelentette be döntését, amely szerint új kihívások elé néz egy…
Sajtófigyelő - nemzetisport.hu
Tari Gergő vezényletével a Tolnai Ifjúsági Fúvószenekarnak Pekingben tapsoltak, majd jöhet egy kis utcazene a Band of Streets tagjaként.
Guthrie Govan augusztus 6-án az üzbegisztáni Taskentben adott koncertet triójával, amelyben ezúttal Borlai Gergő ült a dobok mögött, basszusgitáron pedig Anton Davidyants játszott. (adsbygoogle…
Családjával Egerben pihent a hosszú szezont követően a magyar vízilabda válogatott és a Pro Recco klasszisa.
A PeresTag Solutions Kft. 2026 januárja óta képviseli a Haitian Precision megmunkálógépeit Magyarországon. A cég ügyvezetője, Peresztegi-Nagy Gergő szerint az érdeklődők nagy része nem az…
A 2026-os gravel országos bajnokságon Jordán Dorka és Grósz Gergő szerezték meg a bajnoki címet.
Komoly szóváltás bontakozott ki a Videoton FC Fehérvár vezetőedzője és korábbi játékosa között.
Volt idő, amikor csak ült a szobájában, és magnókazettára vette fel az ötleteit, ám ahogy jöttek a sikerek, teljesen új fordulatot vett az élete, kinyílt előtte a világ. A zene Rácz Gergő családjában…
Az együttes augusztus 4-én, kedden 15 év után ad koncertet ismét Budapesten, a Barba Negrában lép fel. Hazai vonatkozású sztorit az ajánló mellé az MTI hozott nekünk.
- Hirdetés -