Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Több mint százan jelentkeztek az őszi szegedi hőlégballon világbajnokságra

A közlemény szerint a majd egy hétig tartó versenyre a világ minden részéről érkező ballonosok listájából kiderül, hogy mennyire kortalan ez a repülősport. A világ legnagyobb hőlégballonos megmérettetésén a magasba száll majd az idén 75. életévében járó David Bareford. A Nagy-Britanniából érkező versenyző 1974-ben repült először ballonjával, az elmúlt években kétszer nyert világbajnokságot és szintén kétszer végzett az első helyen Európa legjobbjai között, és ő volt a 2019-es Mallorcai és a 2021-es szegedi Európa-bajnokság versenyigazgatója is. A veterán klasszis fia is ezt a sportot választotta, ő ifjúsági kategóriában és a felnőttek között is megnyerte már a világbajnokságot. A szegedi verseny legfiatalabb résztvevője Belgiumból érkezik majd. A 2004-ben született Maarten Deleersnyder mindössze 2023 óta pilóta, és már egy 4. helyezést tudhat magáénak az ifjúsági világbajnokságon. Több női pilóta is szerepel a nevezők közt, közülük egy hazai is, Becz Rita, aki számos nemzetközi és m...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu