Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Mercedeses első sor Silverstone-ban

A hazai közönség előtt szereplő George Russell, a Mercedes versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati időmérő edzését Silverstone-ban, így a vasárnapi futamon ő indulhat majd az élről. A 26 éves pilótának ez az idei második és pályafutása harmadik pole pozíciója, mellőle pedig márka- és honfitársa, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton startolhat majd. Az első három rajtkocka brit versenyzőé lett, Lando Norris, a McLaren pilótája ugyanis harmadikként zárt, a negyedik helyről pedig a címvédő és háromszoros vb-győztes, az összetettben most is élen álló holland Max Verstappen (Red Bull) vághat neki a futamnak. A másik Red Bullt vezető mexikói Sergio Pérez […] A Mercedeses első sor Silverstone-ban nevű cikk a Körös Hírcentrumon jelent meg.

Femcafe.hu
Növekedés.hu
vasarnap.hu
10perc.hu