Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Netre szivárgott a Windows egy korábbi, eddig nem látott változata

A héten az internetre szivárgott a Windows egy olyan, korábbi kiadása, amit eddig a széles nyilvánosság nem ismert, de éppen ezért érdekes fejezetet képez a szoftver történetében. Ebből ugyanis kiderül, hogy a Windows 7 nagyon más is lehetett volna, mint amilyennek mi végül megismertük azt. A most kiszivárgott kiadás esetében a Windows 7 egy korai, még erősen fejlesztés alatt álló előzeteséről van szó, amit még 2008 nyarán készített el a Microsoft. Mivel akkor még nem létezett a Windows Insider program, így az ilyen előzetes verziók legtöbbjét csak a vállalat munkatársai és kiválasztott tesztelőinek szűk köre láthatta és próbálhatta ki.

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu