Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Végre: Újraindítás nélkül lehet majd foltozni a Windows-okat

A Microsoft szerdán újabb részleteket hozott nyilvánosságra azzal a fejlesztéssel kapcsolatban, ami anélkül fogja lehetővé tenni a biztonsági foltok feltelepítését a Windows-okra, hogy azokat ezt követően újra kellene indítani. Az ún. "hot patching" elérhető lesz az operációs rendszer kiszolgálókra szánt idei új verzióján, a Windows Server 2025 minden kiadásán is. Az újítás érkezéséről a PC Fórum már tavaly írt, de a Microsoft akkor még csak kísérleti jelleggel tesztelte azt a Windows 11 egyik előzetes kiadásában. A mostani bejelentés értelmében azonban a technológia a Windows Server 2025-ben már kvázi alapszolgáltatásként és stabil állapotban lesz majd ott, és minden telepítésen lehetővé fogja tenni a havi foltcsomag telepítését követő kötelező újraindítás elkerülését.

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu