Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Alföldi Róbert: Nem korrekt bárkin számonkérni, hogy nem vesz részt egy tüntetésen

Amikor az emberek belekeverik Brüsszelt és a gendert Novák Katalin kegyelmi döntésének magyarázatába, az azt mutatja, hogy teljes zűrzavar van az agyakban, ez pedig nem véletlen – vélekedik Alföldi Róbert, akivel új rendezése, Az ügynök halála főpróbáján beszélgettünk a Centrál Színházban, de szóba kerültek az elmúlt hetek viharos közéleti eseményei is. Alföldi elmondta, miért tartotta felemelőnek a múlt pénteki gyermekvédelmi tüntetést, és mit jelent számára a gyermekvédelem. Szerinte ennek az ügynek kellene lennie a nemzeti minimumnak, de még ebben sem sikerült megszüntetni a megosztottságot. Azzal viszont nem ért egyet, amikor Curtist vagy Tóth Gabit számonkérik, hogy miért nem volt ott a Hősök terén, mert ez mindenkinek a személyes döntése. Úgy látja, Orbán Viktor okosan felismerte, hogy valami nagyot kell lépnie a kialakult helyzetben, az igazán érdekes szerinte a Novák Katalin lemondása előtti hét volt, hiszen a köztársasági elnöknek azonnal távoznia kellett volna. Szerinte ol...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu

Jelentős torlódás az M3-son