Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Tóth Péter új, izgalmas világgá szeretné teremteni az operát és színházat

A Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói posztjára a jelenlegi vezető, Barnák László színművész-rendező mellett Peller Károly színművész-rendező és Tóth Péter zeneszerző adott be pályázatot. A társulat zárt ülésen meghallgatta mind a három pályázót, majd szavaztak arról, szerintük kinek kellene vezetnie a következő öt évben az intézményt. Barnák László 150, Peller Károly 83, Tóth Péter 15 szavazatot kapott, ez azonban nem jelenti azt, hogy Barnák László igazgató mandátuma meghosszabbodott. A társulat döntését követően bizottsági meghallgatást tartanak, majd a közgyűlés és végül a szakminisztérium dönti majd el, hogy ki lesz a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója. Tóth Péter zeneszerző, Hamar Zsolt karmesterrel közösen még

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

Gyurcsány atya intelmei

10perc.hu

Új Gyűrűk ura film készül