Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota, Magyar Péter felszólította Novák Katalint

Nyilvánosságra hozta a kegyelmi ügy több dokumentumát a Sándor-palota péntek reggel. A közzétételt követően a hivatal honlapja rövid időre elérhetetlenné vált, feltehetően a megnövekedett érdeklődés miatt. A publikált iratok között szerepel a Hunnia-perben született ítéletről készült feljegyzés, egy 2023. április 3-i összefoglaló a kegyelmi előterjesztések aktuális állásáról, valamint az igazságügyi miniszter 2023. évi IV. kegyelmi előterjesztésének fedlapja is. A dokumentumokból az derül ki, hogy a köztársasági elnök igazgatósága – a kabinetfőnök álláspontján keresztül – nem támogatta K. Endre kegyelmi kérelmét. Ennek ellenére Novák Katalin végül kegyelmet adott, döntésének indoklása azonban nem szerepel az iratokban. Nem támogatták a kegyelmet Az iratok szerint az elutasítás mellett több érv is szólt. A feljegyzésekben hivatkoztak a bűncselekmény jellegére, valamint arra, hogy K. Endre már otthonában tölti büntetését, emellett hamarosan eléri a nyugdíjkorhatárt, így a munkába állá...

Femcafe.hu

atv.hu

naphire.hu

Médiapiac

vasarnap.hu

10perc.hu

HR Portál

TWN

Joy

Instyle

Instylemen

evamagazin

balatonica.hu

novekedes.hu