Kötöttfogás 417. – Mészáros Lőrinc repülői, Kósa Lajos visszatért
Témáink: Független médiára most is szükség van. Luxizás felsőfokon. Kósa Lajos és Deutsch Tamás visszatért. Budapest ismét olimpiát rendezne.
- Hirdetés -
Témáink: Független médiára most is szükség van. Luxizás felsőfokon. Kósa Lajos és Deutsch Tamás visszatért. Budapest ismét olimpiát rendezne.
A Fidesz volt alelnöke közvetlenül a parlamenti bizottsági meghallgatása után ült be a televízió stúdiójába, ahol nyíltan beszélt az esetleges hatósági eljárásról és a politikai közegben…
Tévényilatkozatban beszélt a Fidesz korábbi alelnöke arról, hogy komoly veszélyeket lát a közhangulat jelenlegi állapotában, mert az emberek már „vért, kötelet követelnek”. Kósa Lajos a mostanában…
A Fidesz egykori alelnöke a Hír TV-nek adott interjút.
Kósa Lajos a parlamenti meghallgatása után a Hír TV stúdiójába ült be, ahol Velkovics Vilmos a letartóztatásoktól való félelemről is kérdezte. A Fidesz korábbi alelnöke szerint a jelenlegi helyzetben…
A Fidesz volt alelnöke azonban komoly veszélyeket is lát a közhangulat jelenlegi állapotában. „Á, látom még szabad lábon vagy!” – így viccelődik manapság Kósa Lajos a barátaival
A Fidesz korábbi alelnöke szerint benne van a pakliban, hogy őt is elviszik egy hideg hajnalon.
Több mint három órán át faggatta az Országgyűlés MNB-ügyeket vizsgáló bizottsága Bánki Eriket és Kósa Lajost a jegybanki alapítványok vagyonának kezeléséről. A két korábbi kormánypárti politikus…
A parlamenti vizsgálóbizottság az MNB-alapítványok ügyében hallgatta meg a 2016-os jegybanktörvény-módosítás két egykori fideszes kulcsszereplőjét, akik szerint amiért a hozzájuk kötődő jogszabály…
Több mint három órán át hallgatta meg az MNB működésével kapcsolatos visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság Kósa Lajost és Bánki Eriket. A két volt fideszes képviselő lényegében arra…
Az egykori fideszes képviselők szerint a hozzájuk köthető, „elvesztette közpénz jellegét” törvényjavaslat sosem lépett hatályba, így értelmetlen volt meghallgatni őket az MNB-alapítványok ügyében.
Kósa Lajost és Bánki Eriket is beidézte az MNB-ügyet vizsgáló parlamenti bizottság, amely a jegybanki alapítványok gazdálkodásának nyilvánosságát korlátozó 2016-os törvényjavaslat körülményeit is…
Valóban elvesztette közpénz jellegét?
Valóban elvesztette közpénz jellegét?
Bánki Erik és Kósa Lajos volt fideszes képviselőket idézte be csütörtöki ülésére a Magyar Nemzeti Bank működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottság - közölte Facebook-oldalán…
Bánki Erik és Kósa Lajos volt fideszes képviselőket idézte be csütörtöki ülésére a Magyar Nemzeti Bank működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottság - közölte Facebook-oldalán…
A Magyar Nemzeti Bank működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottság kedden közölte, hogy beidézett két fideszes képviselőt, Bánki Eriket és Kósa Lajost a csütörtöki ülésre.
A debreceni politikust is meghallganák.
Folytatódik a Magyar Nemzeti Bank ügyének feltárása.
Folytatódik a Magyar Nemzeti Bank ügyének feltárása.
A két volt fideszes képviselőt csütörtökön hallgatja meg az MNB-botrány vizsgálóbizottsága.
Németh Balázs egymaga megtestesíti a Fidesz zsákutcájának valamennyi elemét, ilyetén egyszerre szórakoztató és kedvelhető – soha nem gondoltam volna, hogy ezt valaha leírom majd, főként a közös…
A kormány semmissé teszi Kósa Lajos januári döntését, és visszavonja a névadással kapcsolatos változtatásokat. Ennek minden szülő örülhet, hiszen még több keresztnévből válogathatnak születendő…
A Tisza-kormány gyakorlatilag lenullázza a Kósa Lajos vezette utónévbizottság döntéseit. A fideszes politikus kezdeményezésére törlésre ítélt 145 keresztnév megmarad, sőt még tíz újat is felvesznek a…
Teljesen átalakítaná az utónevek engedélyezésének jelenlegi rendszerét a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium (TTKM) – írja a 24.hu. Az utónévek engedélyezése tavaly nyáron…
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium megsemmisítette a Kósa Lajos által vezetett Utónév-engedélyezési Bizottság januári döntését, így mégsem húznak ki 145-öt a választható…
Radikálisan átalakítaná a névkérelmezés rendszerét a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
A jog visszakerülhet a szakmához.
Radikális átalakítás jöhet a névkérelmezésben.
A beérkezett 281 névkérelemből csak egyet fogadtak el a debreceni politikus vezetésével.
Megmenekült 145 utónév, és újabb tízzel bővülhet a lista.
A választható nevek listája tíz utónévvel biztosan bővül, a névkérelmezés szabályain pedig rendelet- és törvénymódosítással változtatnának.
Radikálisan átalakítaná a névkérelmezés rendszerét a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium (TTKM) – tudta meg a 24.hu. Megbukott Kósa Lajos reformja: megmaradnak a törlésre…
Nem kérte fel közös bizottsági szakértőnek a Transparency International Magyarországot a Magyar Nemzeti Bank működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság.
Beidézték a „történelem legnagyobb bankrablásának” gyanúsítottjait.
Nem kérte fel közös bizottsági szakértőnek a Transparency International Magyarországot (TI) a Magyar Nemzeti Bank (MNB) működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság…
Csütörtökön meglett a döntés. MNB-vizsgálóbizottság: Bánki Eriket és Kósa Lajost meghallgatják, a Transparency International nem lesz közös bizottsági szakértő
Megvannak az első politikusok, akiket meghallgat az MNB korábbi működését és az ahhoz kapcsolódó visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság. A testület ellenszavazat nélkül döntött arról, hogy…
A tiszás tagok a 2016-os MNB-törvénymódosítás benyújtóját és az akkori frakcióvezetőt hívnák be. Az első meghallgatotti körről később szavaz a testület.
A jegybanki alapítványok vagyonvesztését kutató testület ülésén a kormánypárti képviselő nem volt hajlandó kimondani annak a nevét, akit a törvénymódosítás valódi kezdeményezőjének tart.
Bánki Erik és Kósa Lajos volt fideszes képviselők meghallgatását kezdeményezték a Magyar Nemzeti Bank (MNB) működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró parlamenti vizsgálóbizottság tiszás tagjai a…
Apáti István (Mi Hazánk) felvetette Orbán Viktor volt miniszterelnök meghallgatásának lehetőségét is.
Bánki Erik és Kósa Lajos volt fideszes képviselők meghallgatását kezdeményezték a Magyar Nemzeti Bank (MNB) működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró parlamenti vizsgálóbizottság tiszás tagjai a…
Bánki Erikhez is lennének kérdéseik.
Bánki Erikhez is lennének kérdéseik.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró parlamenti vizsgálóbizottság két korábbi fideszes politikus, Bánki Erik és Kósa Lajos meghallgatását kezdeményezte.
Kezdeményezték meghallgatásukat.
Ahogyan Bánki Eriket is. Apáti István felvetette Orbán Viktor volt miniszterelnök meghallgatásának lehetőségét is.
A KDNP-s Hargitai János szerint csak mellékszereplő volt az „elvesztette közpénzjellegét” törvényt előterjesztő Bánki Erik, de nem mondta meg, hogy ki volt a főszereplő.
A Nyíregyházi Törvényszék jogerősen hét év fogházra ítélte a csengeri örökösnőként ismert P. Máriát. Az asszony utolsó stádiumú tüdőbetegségre és hasi aneurizmára hivatkozva kéri a büntetés…
- Hirdetés -