Csodás futópálya – Sopron történelmi belvárosában rendeznek futóversenyt
Sopronban október 3-án futóversenyt rendeznek, amelyen a történelmi belvárosban halad el a mezőny.
- Hirdetés -
Sopronban október 3-án futóversenyt rendeznek, amelyen a történelmi belvárosban halad el a mezőny.
Aleksandar Vučić szerb elnök Palicson kezdte meg látogatását az észak-bácskai körzetben. Az elnök elmondta, hogy szeptemberben vagy legkésőbb október elején várható a Belgrád–Budapest vasútvonal…
Egy szakmai vizsgálat súlyos tényeket állapított meg.
A LH459-es, San Franciscóból érkező járatot teljesítő, D-AIML lajstromjelű Airbus A380-800-as augusztus 17-én, közel 11 órás repülést követően a 26L futópályára szállt le. A repülőgép főfutóművei az…
A fedélzeten 351 utas tartózkodott.
A pályaküszöb előtt ért földet az Lufthansa LH459-es járata, megsérült a gép és egy pályafény is. Nem sokkal korábban egy másik incidens is történt a müncheni reptéren.
Néhány napon belül már a második esemény következett be a bajor légikikötőben, ezúttal a Lufthansa A380-asa a futópálya küszöbe előtt ért földet, legalább egy pálya végi fényt megrongálva, de a…
Lezárult a közbeszerzés, a békéscsabai BÓLEM Építőipari Kft. építheti meg Szeghalom új szabadidőközpontját és a hozzá kapcsolódó városközponti fejlesztéseket. A közel nettó 250 millió forintos…
További modernizációs munkálatokat is végeznek majd.
Hamarosan elkészül a nyergesújfalui erdei futópálya, amelynek friss rekortán burkolatát jelenleg még az aszfaltra terítik. Az önkormányzat arra kéri a lakosságot, hogy a pályát a munkálatok idején és…
A focipályát körülölelő „vörös csík" korszerű és biztonságos lehetőséget biztosít a rendszeres testmozgásra.
A Bregyó futópálya a hétvégén építési munkák és rendezvény miatt csak korlátozottan használható.
- Hirdetés -