A futópálya küszöbe előtt ért földet egy repülőgép Münchenben

A LH459-es, San Franciscóból érkező járatot teljesítő, D-AIML lajstromjelű Airbus A380-800-as augusztus 17-én, közel 11 órás repülést követően a 26L futópályára szállt le. A repülőgép főfutóművei az előírtnál korábban, a pályaküszöb előtt értek földet, amelynek következtében legalább egy, ott elhelyezett világítótestnek nekiütköztek. Ezt a légitársaság is megerősítette, de kiemelték, hogy a repülőgép már a futópálya burkolt területén ért földet. Forrás: Flightradar24/airportal.hu Az A380-as ezt követően biztonságosan lefékezett, majd a számára kijelölt állóhelyre gurult, a fedélzeten tartózkodó 351 utas rendben elhagyhatta a repülőgépet. Az eseményt követően megállapították, hogy a főfutók több gumiabroncsának futófelülete megsérült, valamint a pálya fényrendszerének érintett részén is kár keletkezett. Az esemény időpontjában viharos időjárás volt a müncheni légikikötő környezetében, váltakozó irányú széllel és lecsökkent látástávolsággal. A német szövetségi légibaleset-vizsgáló hiv...

A futópálya küszöbe előtt ért földet egy repülőgép Münchenben

Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Autoszektor