„A világ legnagyobb sz.rházija lettem" - már a trailere is botrányos az új Mike Tyson-filmnek
Már az előzetesével komoly visszhangot keltett a Netflix új dokumentumsorozata.
- Hirdetés -
Már az előzetesével komoly visszhangot keltett a Netflix új dokumentumsorozata.
Az öltözőszekrények rejtették a meglepetést.
Öt piros lap és 8 sárga villant a találkozón úgy, hogy az első félidőben csak három sárga volt.
A Manchester City több mint 70 percen keresztül emberhátrányban játszva 1-0-ra nyert a Manchester United vendégeként vasárnap az angol labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójában, így megőrizte…
Kiabált, csapdosott, mutogatott a fideszes politikus, és ez nem minden.
A kormányhivatal korlátozta a felvételek készítését, több érdeklődőt pedig nem engedtek be a terembe, ami a beszámolók szerint már a közmeghallgatás elején heves tiltakozást váltott ki.
A szerzői film fenegyereke szerint van válasz a kérdésre.
Nagyon jól hangzik az, hogy 16 colos OLED képernyővel szerelt táblagépet nyújt a cég, mégsem kell jó felhasználói élményben reménykedni.
Amint arról beszámoltunk rendőri igazoltatásokkal kísért botrányos jelenetek játszódtak le szombaton a Kossuth-téren, ahova demonstrációt hirdettek meg a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatal új…
Hollywood története tele van szerelmi botrányokkal.
James Tissot Vonatra várva című festményén egy nő áll egyedül egy vasúti peronon. Nyugodt magabiztossággal fordul felénk, körülötte poggyászok, kezében összecsukott napernyő, újság, virágcsokor és…
A kétezres évek elején szinte egyik napról a másikra lett világhírű a t.A.T.u., melynek tagjai provokatív imázsukkal legalább akkora feltűnést keltettek, mint a dalaikkal. Julia Volkova és Lena…
Egyértelműen elutasította a Magyar Labdarúgó Szövetség Gianni Infantino nagy vihart kavart tervét, amelynek keretében külső befektetőket vontak volna be a […] A Csányi Sándor is szembefordult…
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke és a FIFA alelnöke határozottan elutasítja Gianni Infantino nagy vihart kavart tervét, amely a labdarúgás legértékesebb kereskedelmi jogainak…
Sean Murray sokáig úgy érezte, hogy széllel szemben dolgoznak.
Feloldotta a korlátozást az FIA, mely eddig ellehetetlenítette azt is, hogy a versenyző bármilyen neves nemzetközi szériában elinduljon.
Botrányos új terméket dobott piacra a Pepsi Egy biztos: ilyen még nem volt. A Pepsi piacra dobja a legbotrányosabb, legfelháborítóbb termékét címmel közölt a minap cikket az allrecipes.com oldal…
Hulk Hogan fia a depresszióba kergette az apját – Majdnem magával is végzett a fia botrányos viselkedése miatt A 2025-ös év egyik legszomorúbb híre, a legendás színész-pankrátor, Hulk Hogan haláláról…
Mandula Ádám és volt kedvese, Alexa viharos kapcsolata továbbra is a nyilvánosság figyelmének középpontjában áll, annak ellenére, hogy már nincsenek együtt. A botrányos páros közös gyermeke, Nolen…
Bíróság elé került az elszámoltatási vita.
A színművész súlyos vádakat fogalmazott meg egy videóban a nemzetiségi kultúrák specializáció felvételijén szerzett negatív tapasztalatairól.
Letarolt egy betonkerítést egy figyelmetlen traktoros.
Hosszú interjút adott a Gödöllői Híreknek Hankó Balázs volt kulturális és innovációs miniszter, amelynek középpontjába az őt érintő NKA-botrány, valamint a kulturális támogatások ügye került. Az…
Játékosok eltiltásával járhat, hogy az argentinok politikai üzenetű transzparenst emeltek magasba.
Vörös szőnyeges bakiból divattörténelem? Hollywood legnagyobb sztárjai is bizonyítják, hogy egy stylistváltás felér egy újjászületéssel. Zendaya és Law Roach szövetségétől Margot Robbie…
A kormányfő úgy fogalmazott, hogy a Fidesz most már hivatalosan is elindult a megszűnés útján, követve az egykori rendszerváltó pártokat
Szebb jövőre vár a létesítmény
A tojásimport több mint háromnegyede Ukrajnából és az Egyesült Királyságból származott.
Panaszt nyújtottak be a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál (NOB) Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke ellen a politikai semlegesség szabályainak megsértése miatt.
Beleállt az őt kritizálókba.
Azt egyelőre nem tudni, hogy végleg kinyírta-e a platformot a Meta, vagy csak átdolgozza. Hallgatott a felháborodásra a Meta: törölte a botrányos újítását
Nem hiszi, hogy szabálytalan lett volna a kiállított amerikai játékos.
A szakszervezetbe tömörült Rocktar Games-alkalmazottak béregyenlőtlenséggel, súlyos túlóráztatással és a bónuszok visszatartásával vádolják a stúdió vezetőségét. Minden jel szerint nem éppen jó muri…
Nádas György és fiai botránya tovább dagad. Nagyobbik, külföldön élő gyermeke mindent kitálalt.
Újabb bizarr összeesküvés-elmélet kezdett terjedni a közösségi médiában: több felhasználó azt állította, hogy a Vinted másodkézből árusító platformon valójában gyerekeket kínálnak eladásra, drágán…
A balhés portugál szakember még a szokásosnál is modortalanabb nyilatkozatot tett.
Bizarr egybeesés a labdarúgó-világbajnokságok történetében: Luis Suárez ugyanazon a napon, június 24-én harapta meg Giorgio Chiellinit 2014-ben, mint amelyiken Frank Rijkaard teleköpködte Rudi Völler…
Újabb részletek láttak napvilágot a Nemzeti Kulturális Alap körüli korrupciós botrányról: a gyanú szerint a pályázati pénzek elosztása zárt körben, sajátos „tolvajnyelvet” használva zajlott, miközben…
VB-ÖRÖKNAPTÁR. A legjobb brazil gólvágók közül Pelé háromszor, Ademir kétszer, Romário egyszer talált a kapuba, de lőtt csodagólt Nelinho is ezen a napon.
Botrány kísérte a megjegyzését, mégsem zárják ki a rangos Strega irodalmi díj jelöltjei közül Michele Marit, aki diszkriminatívnak minősített kijelentéseket tett egy nemrég elhunyt írónőre.
A hét második fele nem mindenkinek hoz nyugalmat és sikereket. Három csillagjegy különösen nehéz napokra számíthat, amikor a félreértések, váratlan akadályok és érzelmi hullámzások próbára teszik a…
- Hirdetés -