Bahrein az Ázsia Kupa előtt váltott szövetségi kapitányt
Félix Sánchez 2019-ben Ázsia Kupát nyert Katarral, majd irányíthatta a közel-keleti válogatottat a 2022-es, hazai rendezésű világbajnokságon.
- Hirdetés -
Félix Sánchez 2019-ben Ázsia Kupát nyert Katarral, majd irányíthatta a közel-keleti válogatottat a 2022-es, hazai rendezésű világbajnokságon.
A Red Bull visszatért a dobogó legfelső fokára, Laurent Mekies csapatfőnök azonban arra figyelmeztetett, hogy a látványos formajavulás nem feltétlenül csak az új fejlesztéseknek köszönhető. Red…
Nikolas Tombazis szerint az FIA szoftverének hibája miatt nem tudtak gyorsítani az autók a biztonsági autó mögött, a futamot piros zászlóval szakították meg.
A boszniai születésű horvát szakembernek azután köszönték meg munkáját, hogy csapata címvédőként korán, már a csoportküzdelmek után búcsúzott a jelenleg zajló Öböl-kupától.
Két tizedmásodpercnek köszönhető, hogy nem zárult nagyobb bajjal a Bahreini (Maláj) Nagydíj, azonban az Audit milliókra büntették.
A Gazzetta dello Sport szerint kilenc év elteltével is Max Verstappen Sepang királya.
Az extrém alacsony biztonsági autós tempó hozta elő az FIA szoftverének addig rejtett hibáját Szepangban, emiatt több versenyző sem tudott ismét felgyorsítani. A versenyirányítás piros zászlóval…
A négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte az év elejéről elhalasztott és vasárnap a malajziai Sepangban pótolt Forma-1-es Bahreini Nagydíjat, amelyen az…
Valószínűleg ilyen sem történt még a Formula–1-ben.
A Bahreini Nagydíj felvezető köre drámai pillanatokat hozott a Forma-1-ben, miután több autó is váratlanul lelassult, majd megállt a pályán. Az esetet egy hosszú, magyarázat nélküli kényszerszünet…
Bahreini Nagydíj – Verstappen nyerte a kaotikus sepangi viadalt.
Mutatjuk az egyéni és a konstruktőri világbajnoki tabellát.
Mutatjuk, milyennek látták a Bahreini Nagydíj dobogósai a futamot.
A négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte az év elejéről elhalasztott és vasárnap a malajziai Sepangban pótolt Forma-1-es Bahreini Nagydíjat, amelyen az…
A McLaren pilótája, Lando Norris szerint elfogadhatatlan, hogy a jelenlegi F1-es autók programozása miatt olyan kaotikus helyzetek alakulhatnak ki, mint amit Szepangban a felvezető körben láthattunk…
A négyszeres világbajnok Max Verstappen győzelmével ért véget a szezon elejéről elhalasztott és vasárnap Sepangban pótolt Bahreini Nagydíj. A drámai körülmények között zajló futamot heves esőzés és…
Izgalmasra sikeredett az első – és valószínűleg az utolsó – Malajziában megrendezett Bahreini Nagydíj.
Legutóbb tavaly, az idényzáró Abu-Dzabi Nagydíjon győzött.
Verstappen útja a pole-tól a győzelemig nem volt egyszerű, de a holland végül nem talált ma legyőzőre. Russell kiesett, Hamilton viszontagságok után a dobogón.
Antonelli 84 pontra ellógott Russelltől, Leclerc visszaelőzte Norrist, akit még Verstappen is utolért, és a Red Bull is közelített a McLarenre – így állnak a vb-tabellák a Bahreini Nagydíj után.
Majdnem másfél óra csúszás és egy felettébb furcsa tömeges szoftverprobléma után sikerült csak elrajtolni, de a futam cserébe tartogatott izgalmakat. A Red Bull négyszeres világbajnoka ki tudta…
A rajtot övező őskáosz után Max Verstappen első 2026-os győzelmét aratta vasárnap! A 2026-os Bahreini Nagydíj érdekessége, hogy Malajziában, Sepangban került megrendezésre. Ez is érdekelhet Eltolt…
Még a tapasztalt Formula–1-es szakértők is értetlenül állnak az eset előtt.
Alaposan megviccelték a körülmények a száguldó cirkusz mezőnyét.
Hatalmas tócsákban áll a víz a pályán.
A malajziai startra magyar idő szerint 9 órakor került volna sor
Az év elejéről elhalasztott és most Sepangban sorra kerülő verseny helyszínén hatalmas tócsákban áll a víz a pályán.
Nem tud elrajtolni az eredetileg magyar idő szerint 9 órára kiírt Forma-1-es Bahreini Nagydíj: a Szepangra lecsapó heves esőzés miatt a versenyirányítás megerősítette, hogy elhalasztják a futam…
Leszakadt az ég Malajziában a futamhoz érkezve: kövessétek velünk a sepangi F1-es Bahreini Nagydíj történéseit!
A holland az idén először rajtol az élről. Mellőle Hamilton, míg a második sorból Antonelli és Leclerc rugaszkodik el.
Megnőtt az eső valószínűsége a Malajziában rendezett Bahreini Nagydíj előtt, a csapadék pedig várhatóan a futam záró szakaszában zavarhatja meg a mezőnyt Szepangban. Eső zavarhatja meg a malajziai…
Vasárnap elérkezik a Forma-1-es Bahreini Nagydíj legfontosabb napja: magyar idő szerint 9 órakor rajtol a verseny a malajziai Szepangban. Az F1VILÁG.HU-n élő, szöveges tudósítás formájában követheted…
Max Verstappen szerezte meg a pole pozíciót a Forma-1-es Bahreini Nagydíjon Sepangban. Hamilton a második, Antonelli a harmadik helyről rajtol.
Átrendeződést hoztak a kiosztott büntetések a Bahreini Nagydíj időmérője után.
Vasárnap a versennyel folytatódik a Forma-1-es Bahreini Nagydíj programja Malajziában. A szepangi futam magyar idő szerint 9 órakor rajtol, az első rajtkockából Max Verstappen, mellőle pedig Lewis…
Idei első, Forma-1-es pályafutása negyvenkilencedik rajtelsőségét szerezte szombaton, Malajziában Max Verstappen. A Red Bull holland ásza egy ellentmondást nem tűrő körrel hódította el a pole-t Lewis…
Max Verstappen a pole-ból, Lewis Hamilton pedig mellőle rajtolhat el a malajziai Bahreini Nagydíjon, a második sorból Kimi Antonelli és Charles Leclerc, a harmadikból a két McLaren, a negyedikből…
A négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte az év elejéről elhalasztott és most Malajziában zajló Forma-1-es Bahreini Nagydíj szombati időmérő edzését, így a…
Megvan a Bahreini Nagydíj időmérőjének eredménye, és a pole pozícióból Max Verstappen indul. De vajon a futamgyőzelem is összejöhet a négyszeres világbajnoknak?
Fotó: Mercedes A 29 éves pilótának ez az idei első és pályafutás 49. pole pozíciója. Verstappen mellől a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője rajtolhat majd, míg a harmadik…
A négyszeres világbajnok Max Verstappen nyerte a Malajziában zajló, elhalasztott Bahreini Nagydíj szombati időmérő edzését. A Red Bull versenyzője mellől a ferraris Lewis Hamilton startolhat a…
Verstappen idei első pole-ját szerezte, a Mercedesek, köztük Russell lemaradtak, a Ferrari közel az élhez. Így zárult a malajziai Bahreini Nagydíj időmérője.
A Malajziában rendezett Bahreini Nagydíj kvalifikációja is száraz körülmények között zajlott. Q1 A csapatok nem vesztegették az időt: a Haas azonnal kiküldte mindkét versenyzőjét a lágy keverékű…
A Mercedes olasz pilótája, Andrea Kimi Antonelli zárta az élen a harmadik szabadedzést a Malajziában megrendezett Bahreini Nagydíjon. A fiatal versenyző mögött a Red Bull két pilótája végzett.
Kié lesz a pole a sepangi hőségben, a Mercedes, a Red Bull vagy valaki más szerzi meg az első rajtkockát az F1-es Bahreini Nagydíjra? Kövessétek velünk az időmérő eseményeit!
Leclerc, Verstappen és Antonelli is zárt élen edzést, de a kvalifikációkra rendet feljavuló McLarent sem lehet előre leírni.
Antonelli az élen a Red Bullok és Russell előtt, innen következhet az időmérő: mutatjuk az F1-es sepangi Bahreini Nagydíj harmadik szabadedzésének végeredményét.
Folytatódik a Bahreini Nagydíj hétvégéje Malajziában, első körben a harmadik, egyben utolsó gyakorlással. Tartsatok velünk!
Szombaton folytatódik a Forma-1-es Bahreini Nagydíj programja Szepangban, az F1VILÁG.HU-n pedig ezúttal is élő, szöveges tudósításban követheted a pályán történteket. Magyar idő szerint 6:30-kor az…
Leclerc, Hadjar és Norris lett a Bahreini Nagydíj második szabadedzésének képzeletbeli dobogósa.
- Hirdetés -