Lecsaptak a magyar rendőrök a pedofilügy apropóján, Juhász Péternél tartottak házkutatást
Lecsaptak a magyar rendőrök a pedofilügy apropóján, Juhász Péternél tartottak házkutatást Kulcsár Péter 2025. 10. 03., p - 09:32 A volt politikus lakásán csütörtökön délelőtt jelentek meg az egyenruhások. Elmondása szerint azért mentek ki, hogy bizonyítékokat foglaljanak le a Szőlő utcaiként ismert ügyben, ahol egy javítóintézet volt igazgatója ellen folyik eljárás. Juhász Péter a Partizán csütörtök esti műsorában arról számolt be, meglepődött, amikor negyed 10-kor beállított hozzá öt rendőr egy határozattal, amelyből egyértelműen kiderült, hogy a Szőlő utcai ügyben rendelték el lakása átkutatását, hiszen ő soha nem nyilvánult meg azzal az esettel kapcsolatban, nem is tud róla semmit – írja a Telex. Az ő YouTube-csatornáján egy másik állítólagos gyermekvédelmi intézményi visszaélésről volt szó: egy anonim módon megszólaló forrás beszélt arról, hogy áttételes információk jutottak el hozzá egy Ózd környéki gyermekotthonban történt abúzusokról – innen ered az úgynevezett „Zsolt bácsi” ...
- Hirdetés -