Odacsaptak a pécsi lányok, nagyon élvezték a szurkolók
A Dávid Kornél KA ellen idegenben aratott fölényes győzelem után először lépett pályára hazai környezetben, a Lauberben a Zseljko Djokics által irányított pécsi női csapat. Mindenki bízott benne, hogy az ELTE BEAC Újbudával szemben is magabiztos siker születik majd, így inkább arra voltak kíváncsiak a szurkolók, hogy mire képesek Török Ágiék. Nos, nagyon úgy tűnik, hogy sokra. Hibák természetesen voltak ezen a mérkőzésen, ami nem csoda, hiszen a szezon elején járunk (nem ilyenkor kell még csúcsformában pörögni), ugyanakkor látszott, hogy sok játékos tud majd kiváló teljesítményt nyújtani. Josepovits Kingára mindig érdemes figyelni, hiszen úgy lett a mezőny legponterősebb játékosa (17 pont), hogy mindössze 17 éves – nem mellesleg „csak” 22 percet játszott. Nagyon odatette magát Olawuyi Adenike is, aki tarthatatlan volt, dupla-duplázott: 16 pontot dobott és 11 lepattanót szerzett, ő volt a mezőny legjobbja. A pécsi lányok a félidőben már 53-28-ra vezettek, az utolsó negyedben pedig te...
- Hirdetés -