Mikor anyu ajtót nyitott neki, már semmi mást nem akart, csak bezuhanni az ágyába. Sokáig nem is értette anyja kérdő tekintetét, és hogy miért nem lép már hátra, hogy végre bemehessen. Csak állt a küszöbön, fáradtan, bárgyún.– Hol az úszócuccod, te gyerek? Már megint elhagytad? – hallotta, mint aki most ébred. Kezdett gyanús lenni, hogy valami nincs rendben. – Te jó ég, az iskolatáskád sincs a hátadon…Mintha csak most ejtette volna le a bokája mellé a táskákat, körbenézett széles körben. Mindhiába, semmi. A neonsugaras lépcsőház volt ott, meg a lift finoman záródó ajtaja. A táskák hiánya homályos súlyként nehezedett rá. Erőltette az agyát, csak azért is.Az iskolából Kertészékkel indult el, viháncoltak, marháskodtak, ahogy szoktak. Menet közben Lecsó lukas focilabdáját rugdosták egymásnak. Aztán valaki feldobta a kérdést, kinek mi az apja. Mintha egy játék lenne. Az enyém mozdonyvezető, mondta Seres, ezt persze mindenki tudta. Az enyém miniszter, kiáltotta Battonya, erről meg mindenk...