Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

75 éves a budapesti Gyermekvasút

Már az 1920-as, 1930-as években több ötlet született arra, hogy vasúttal tegyék jobban elérhetővé a budai hegyeket, de a megvalósítás váratott magára. A második világháború utáni újjáépítés során vetődött fel, hogy olyan kisvasutat építsenek, amelyet a gyermekek működtetnek. Az ötlet ellenzői kételkedtek abban, hogy iskolások képesek lennének felelősségteljesen ellátni a szolgálatot, velük szemben érvként azt hozták fel, hogy a Szovjetunióban és Jugoszláviában már működött hasonló kisvasút. Helyszínként szóba jött Gödöllő, a Margitsziget, a Népliget, de végül - a nehéz terepviszonyok ellenére is - a látványosabb budai hegyek mellett döntöttek. Ebben szerepe volt annak is, hogy itt épült a Csillebérci Úttörőtábor, amely akkor más tömegközlekedési eszközzel nem volt elérhető. A nyomvonal északi végpontjának Zugligetet tervezték, egy szárnyvonallal a mai Szépjuhászné (akkor Ságvári-liget) és Budakeszi között. A szintkülönbség azonban túl nagynak bizonyult, így a végállomás a távolabbi ...

Femcafe.hu

novekedes.hu

atv.hu

naphire.hu

Médiapiac

vasarnap.hu

10perc.hu

Gondola