A máskor oly nagyszájú lánycsapat megszeppenve álldogált a patinás cukrászda sütis pultja előtt. Idegenkedve nézegették a kis kerek asztalokat, a súlyos, több karos lámpákat. Végül a tanárnő, aki elhitette velük, hogy hogy lehet más cél is, mint a szakközepet befejezve beállni a sorba és hozzámenni az első elfogadható férfihoz, rendelt helyettük sütit. A lányok óvatosan emelgették az apró villákat, bízva abban, hogy úgy csinálják, ahogy a tévében látták. A tanárnő ajándéka volt a cukrászda, ide jöttek a Budai Várban tartott eredményhirdetés után. Másodikok lettek. Már abba a szép épületbe se akartak bemenni, a csupa nagy hírű gimnázium csinosan öltözött, magabiztos diákja közé az eredetien lázadónak tartott ruháikban. De a tanárnő azt mondta, ugyanannyi joguk van ott lenni, mint bárki másnak. A díj átvételekor a meglepett arcok visszfényében mintha egy könnycsepp csillogott volna a szigorú tanárnő szemében, de tagadta. Most meg ott fecsegett helyettük is, amíg meg nem jött a hangjuk...