A BMW ugyanazt a kínai ADAS-partnert választotta, mint a Mercedes
A kínai szaksajtó emlékeztett arra, hogy a tavalyi év végén ugyanezzel a kínai céggel kötött partnerséget a Mercedes-Benz is. A két bejelentést lehet úgy értelmezni, hogy a német luxusmárkák betörtek a rendkívül versenyképes kínai elektromos járműpiacra, de úgy is, hogy rászorulnak a fejlett kínai technológia igénybevételére. A Mercedes 2025 és 2027 között a kínai piacra szánt négy új gépkocsijába építi be a kínai startup rendszerét. Ez az első eset a 130 éves múltra visszatekintő Mercedes-Benz történetében, hogy egy kínai cégtől szerez be kulcsfontosságú fejlett technológiát. A BMW vezetői már márciusban tettek utalást arra, hogy ők is kínai technológiai céget keresnek együttműködéshez az ADAS-fejlesztésben. A modellcsalád első autójának, a következő generációs iX3 sorozatgyártása az év második felében kezdődik a BMW magyarországi üzemében, európai bevezetése pedig az év végére várható. A Momenta az ADAS részét képező P2P, vagyis „ponttól pontig” navigációs híddal is el fogja látni...
- Hirdetés -