„Az egres mindig a nagymamám kertjét idézi, ahol a szőlőhegy lábánál, az eresz alatt hűsölve pucoltuk a savanykás szemeket. A vastag falú, kockás abroszos teraszon ültünk, és a madarak hangjára hallgattunk, miközben ő mesélt a régi időkről. Az egres szúrós bokrai között gyerekként gyakran elbújtam, a zöld szemek pedig úgy pattantak szét a számban, mintha a nyár íze robbanna fel bennem. Minden nyár egy kicsit az egresé volt, egy kicsit a nagymamáé, és teljesen a vidéki békéé.”