NAV: több mint ötezer szabálytalanul bejelentett autót vonnak ki a forgalomból
A közlemény szerint az elkövetők strómanok vezette, csaknem húsz cégből álló láncolatot építettek fel, ám azok egyes elemeit - valós gazdasági tevékenység nélkül - kizárólag az autók átírásához használták, ezzel közokirat-hamisítás bűncselekményt elkövetve. A különböző cégek nevére írt gépkocsik tényleges használói - korábbi eljárások során - rejtve maradtak a hatóságok előtt, az érintett járművekkel szabálysértéseket, sőt különböző bűncselekményeket is elkövettek a valós tulajdonosok, egyben az autók használói. A cégek, amelyek papíron tulajdonosai voltak az autóknak, a járművek megszerzéséből és használatából eredő közteher-fizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget, amelyről a valódi használók is tudomással bírtak - írták. A feldolgozott adatok alapján a család több mint 1200 jármű átírása során járt el az okmányirodákban, a pénzügyi nyomozók csak a vagyonszerzési illetéket érintően mintegy 65 millió forint összegű vagyoni hátrányt tártak fel, amit az elkövetők nem fizettek me...
- Hirdetés -