Nemrég a Magyar Mozi TV-n belebotlottam egy új interjúba Huszti Péterrel. Nagy életösszegző gondolatok, amelyek általában a legközhelyesebbek szoktak lenni, szerencsére nem hangzottak el. Egyszerűen ismét elvarázsolt az a kifinomult intelligencia, emberi melegség, zsigeri, erőteljes derű és életöröm, amely ebből a nagyszerű színművészből árad. Egészen ritka adottság. Nézel valakit, és kisüt a nap. Akkor is, ha tragikus hőst alakít. Nincs ebben semmi üzenet. Nem jut eszembe, hogy élvezni kéne az élet minden pillanatát, vagy hogy ott hever mellettünk a boldogság, csak észre kell venni, akarni kell. Nem. Huszti aurájában „csupán” jól érzem magam. Megcsap a harmonikus lét illata, a mosolygó, olykor huncut jóság. Alekszej Batalov, Ljubiša Samardžić vagy a fiatal Hugh Grant színészegyéniségében csapott meg hasonló, de Husztiban páratlan természetességgel ragyog.