Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Külön sávot kapnak a röszkei határátkelőn a Szegeden dolgozó vajdaságiak

A röszkei autópálya határátkelőhely az ország legnagyobb forgalmú átkelője. A pandémiát követően rohamosan növekedett a forgalom, tavaly több mint hétmillió utast és kétmillió gépjárművet ellenőriztek, a magyar határt átlépő buszforgalomnak pedig 29 százaléka itt zajlott. A köztársasági elnök kérdésére, hogy lehet-e a határátkelés gyorsaságán javítani, Balogh János országos rendőrfőkapitány elmondta, a humán erőforrás biztosítása érdekében más megyei rendőr-főkapitányságok állományából, illetve a készenléti rendőrségtől vezényeltek Röszkére szakembereket. Fotó forrása: hirado.hu A két éve indult határvadászprogram is lehetővé tette a korábban a zöldhatár védelmét ellátó hivatásos állományból az útlevélkezelők számának bővítését. Az utóbbi időszakban pedig több határvadász is kapott ilyen képzést. A román határon felszabaduló képességek is komoly segítséget jelentenek majd, különösen a frekventált időszakokban - közölte az altábornagy. Emellett számos technikai fejlesztést is végreha...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

88 ezer pont felett a BUX

Tovább erősödött a forint

atv.hu

naphire.hu

vasarnap.hu

10perc.hu