Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

"Véletlenül" lehallgatta felhasználóit az Apple - most fizetne, hogy ne ítéljék el

Az Apple a héten egy egyezségi javaslattal állt elő abban, a még korábban ellene indított csoportos perben, amit azért indítottak meg a vállalattal szemben, mert az engedély nélkül "véletlenül" lehallgatta felhasználóit. Az almás vállalat eszközei ugyanis akkor is továbbítottak utóbbiak mikrofonjai által érzékelt beszélgetéseket és egyéb zajokat a cégnek, ha valójában senki nem szólt kifejezetten hozzájuk. Ilyen adattovábbításnak ugyanis elvileg csak a "Hey Siri" parancsszó elhangzását követően szabadott volna megtörténnie, az akkor kiadott utasítások elemzése és értelmezése végett - de mint kiderült, gyakran bizony ezen kívül is hallgatózott a vállalat a felhasználók után. A cég a perben azt állította, hogy ezt mindössze azért tette, hogy így tudja fejleszteni szolgáltatását, valamint, hogy az adatokat végig megbízható módon kezelték, és azokhoz kizárólag az Apple által megbízott munkatársak férhettek hozzá, akiket titoktartási szerződés kötött. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a per...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu