Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Mi várható Trump győzelme után – ez volt a Politikatörténeti Alapítvány Dr. Agy konferenciasorozatának első témája

1968-ban a Magyarázom a mechanizmust című televíziós filmsorozatban Dr. Agy közgazdasági fogalmakkal, a változó világgal ismertette meg a magyar nézőket. Volt olyan este, amikor 2,5 millió ember kapcsolt oda. Dr. Agy lényegében Kopácsi Sándor meglátásait közvetítette, minthogy a közgazdász reformgondolatiról és újfajta közgazdasági megközelítéseiről volt híres. Ez adta az ötletet a Politikatörténeti Alapítványnak, hogy Dr. Agy címmel előadássorozatot indítson politikai, gazdasági, társadalmi, történelmi kérdésekről. Minél tárgyszerűbben, minél kevésbé a napi politikától átszőve, de mégis értékalapon akarnak megismertetni minél több emberrel történéseket, folyamatokat – mondta nyitóbeszédében Szekeres Imre, a Politikatörténeti Alapítvány kuratóriumi elnöke, korábbi honvédelmi miniszter. Az első előadás vendége Jeszenszky Géza, korábbi külügyminiszter és washingtoni nagykövet az amerikai elnökválasztásról beszélt.

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu