Csakis gyűjtőket szemelt ki, az szinte mindegy volt, hogy mit gyűjtenek. Magának sem tudta megmagyarázni, miért izgatta fel annyira az a szenvedélyesség, ahogy az évek alatt összegyűjtött kincsekről beszéltek neki. Ilyenkor, mintha egy némafilmet nézett volna, nem jutott el a tudatáig az a sok-sok, lexikonba illő részlet, amit a gyűjtemény egyes darabjairól a férfiak ecseteltek neki. Nem érdekelte az sem, hogy magas vagy alacsony az illető, kopasz vagy szemüveges. Csak arra koncentrált, hogyan rajzolja át a gyűjtő arcvonásait a szenvedély. Azt a pillanatot várta, amikor tekintetükben egy különös csillogás jelenik meg, valami olyasmi, mint amikor a délutáni szürkületben villanyt kapcsolunk, és egyszeriben minden életre kel a félhomályból.Rajongással figyelte, milyen izgalommal kezdtek beszélni, amikor a kezükbe vették a gyűjteményük legértékesebb darabját – mert a legtöbben elsőnek ezzel kezdték –, ilyenkor ő maga is a középpontba került: tőle várták az ítéletet, lesték a reakcióit, ...