Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Olyan küldetésekkel ismerkedtem meg, amik arra késztettek, hogy én is végiggondoljam, a munkám hol teremt értéket

Jobbágy Kata színész, drámatanár, kommunikációs vezető, rendező. A Kelet-Közép-Európa első színházi nevelési társulatának, a Kerekasztal Színházi Nevelési Központnak az élén dolgozik másik három kollégájával együtt azért, hogy minél több tudatosan működő ember létezhessen országunkban. Csapatuk küldetése olyan színházi előadások megvalósítása, amelyek interaktív módon vetnek fel – életkortól függetlenül mindenki számára érdekes – társadalmi és erkölcsi kérdéseket. Vitézy Péter az ActionLab alapítója és tartalomfejlesztésért felelős vezetője. Szervezetük célja, hogy interaktív vállalati élményeken keresztül fejlesszenek olyan folyamatokat, amik az embereken múlnak. Felszínen különbözőnek tűnő, mégis nagyon hasonló a két világ. Kettejüket a Bridge Budapest Árnyékprogramja kötötte össze azzal a céllal, hogy hidat képezzenek az üzleti és civil szféra között. A program során látszólag két távoli terület vezetői kapcsolódnak és inspirálódnak egymás vezetői tudásából, dilemmáiból és tapasz...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

atv.hu

10perc.hu

Kapusváltás Kispesten