Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Josep Borrell: az EU szilárdan elkötelezett az ENSZ mellett

Josep Borrell: az EU szilárdan elkötelezett az ENSZ mellett Mészáros Richárd 2024. 10. 24., cs - 19:43 Az Európai Unió szilárd elkötelezettségét hangsúlyozta az ENSZ és a világszervezet alapokmányában lefektetett értékek mellett az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön az ENSZ világnapja alkalmából. „Az alapokmányban foglaltak ma is éppen annyira érvényesek, mint csaknem nyolc évtizede, megőrzésük és terjesztésük közös felelősségünk” – szögezte le közleményében Josep Borrell, hozzátéve: „az EU mindig kiáll az ENSZ mellett”. A főképviselő egyúttal felidézte, hogy 1945-ben, az alapokmány aláírásával az országok az új szervezetet három dologra alapozták: a békére és a biztonságra, az emberi jogokra és a fejlődésre, 2015-ben pedig elkötelezték magukat a fenntartható fejlődés mellett is. Felhívta a figyelmet arra is, hogy „2022 óta Oroszország – amely az ENSZ Biztonsági Tanácsának is állandó tagja – folyamatosan igyekszik aláásni az alapokmányt az Ukrajna elleni törv...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

A város, amelyik soha nem áll meg

vasarnap.hu

atv.hu

10perc.hu

Kapusváltás Kispesten