Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Jókora túlsúllyal közlekedett az a furgon, amelyet a méhkeréki határátkelőnél ellenőriztek

Több mint 1500 kilogramm túlsúllyal közlekedett és a rakománya is odalett, annak a román sofőrnek, akit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei a méhkeréki határátkelőnél állítottak meg. Romániából Magyarországra tartott az a furgon, ami jókora túlsúlyt cipelt magával. A pénzügyőrök azonnal kiterelték a járművet ellenőrizni, ahol kiderült, hogy az autó rakterét plafonig pakolták zöldségekkel. Az árun semmilyen származását igazoló jelölés nem volt. A sofőr úgy nyilatkozott, hogy a cukkiniket, uborkákat maga termelte a kertjében, és hazánkba hozta eladni. A túlsúllyal kapcsolatban azt állította, hogy arról nem tudott. A rakomány súlya már az iratok alapján is meghaladta a szállítható […] A Jókora túlsúllyal közlekedett az a furgon, amelyet a méhkeréki határátkelőnél ellenőriztek nevű cikk a Körös Hírcentrumon jelent meg.

Femcafe.hu

Növekedés.hu

A város, amelyik soha nem áll meg

vasarnap.hu

atv.hu

10perc.hu

Kapusváltás Kispesten