Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Magára vállalta a rejtélyes malac eltüntetését az egyik ebrendész, szó szerint azzal védekezett, mint Fürj Csaba

Lapunknak nem, de a Népszavának megnyílt Schranz Richárd, a Közterlet-Felügyelet eddig nem nyilatkozó vezetője a rejtélyes malac-eltűnés ügyében. A lap addig "nyomozott", míg végül az egyik - korábbi cikkünkben már bemutatott - ebrendész magára vállalta a coca eltüntetését. A Népszava szerint az ebtelep alkalmazottai is Fürj ártatlansága mellett tanúskodnak. A következő párbeszédet tárta a nyilvánosség elé az újságíró: – Nem ő vitte el – mondta kérdésemre válaszolva Pető Zoltán (aki a filmen arról beszélt, hogy Fürj vitte el a malacot). – De akkor miért mondta a filmen, hogy ő vitte el? – Csak azt akartam ezzel mondani, hogy a Bama mindenképp azt írja majd, hogy Fürj vitte el. Azért mondtam, mert épp kamerázták a telepet a kerítésnél valamelyik laptól. Emiatt került ez az egész szóba. (Megjegyzés: ez a verzió gyakorlatilag szó szerint az, amivel korábban Fürj Csaba is védekezett, erről ITT számoltunk be - a szerk.) – Önnek viszont tudnia kell, hogy ki vitte el azt a disznót. – Persz...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu