Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Elindult az új tanév a SJE-n – az egyetem fennállásának 20. évfordulóját ünnepelték

Elindult az új tanév a SJE-n – az egyetem fennállásának 20. évfordulóját ünnepelték Vataščin Péter 2024. 09. 13., p - 13:37 Komárom 1646 hallgató kezdheti meg vagy folytathatja a tanulmányait a 2024/25-ös akadémiai évben a Selye János Egyetemen (SJE), ahol 2004 szeptemberében, vagyis kereken 20 éve kezdődött meg a tanítás. Az eltelt két évtizedben összesen 10422 diplomát adtak ki. A SJE Konferenciaközpontjában tartott ünnepélyes tanévnyitón nagyszámú vendég jelenléte mellett zajlott. A szlovákiai magyar közélet, a szlovák állam, Magyarország, a Kárpát-medencei egyetemi szféra számos képviselője az előadóteremben ült – köztük többen a Magyar Koalíció Pártjának egykori parlamenti képviselői közül is, akik jelen voltak a SJE megalapítását jelentő törvény 2003-as elfogadásakor. Az eseményre nem tudott eljönni Albert Sándor alapító rektor, akinek emiatt felolvasták a szöveges üzenetét. Mint fogalmazott, a vonatkozó törvény után sokan arra biztatták őket, hogy „már csak meg kell csinálni...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu