Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Csaknem harmincezren vettek részt a Nyári diákmunka programban

A kormány idén tizenkettedik alkalommal hirdette meg a Nyári diákmunka programot, amelyben a tervezett 20 ezer fő helyett összesen közel 29 ezren vettek részt. Az eredeti, 3,8 milliárd forintos keretösszeg a többszöri vármegyei ráemeléseknek köszönhetően több mint 4,3 milliárd forintra nőtt, ami lehetővé tette még több diák nyári foglalkoztatását - írta kedden publikált összefoglalójában Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. A munkaalapú társadalom kiépítéséhez 2013 óta a Nyári diákmunka program is érdemben járul hozzá: elősegíti a fiatalok munkaerőpiacra lépését, erősíti munkaszocializációjuk folyamatát, és a diákok akár szakmai gyakorlatukat is teljesíthetik általa.A programba 16-25 év közötti, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban nem álló, vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező diákok jelentkezhettek.A támogatásokat...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu