Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Korrupció: Polgármester, exminiszter, képviselő a vádlottak között

Korrupciós bűncselekmények miatt emeltek vádat a zuglói és az újbudai parkolási rendszerrel, valamint a BKV informatikai keretszerződésével kapcsolatos ügyben hét ember, köztük Horváth Csaba zuglói polgármester, Tóth Csaba volt országgyűlési képviselő, Baja Ferenc volt miniszter és Molnár Zsolt országgyűlési képviselő ellen. A Központi Nyomozó Főügyészség az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a vádirat Zuglót érintő részének lényege szerint 2016-ban a kerületben bevezetett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére közbeszerzési eljárásokat folytattak le. "Horváth Csaba - a Fővárosi Közgyűlés tagjaként - és Tóth Csaba - a kerület országgyűlési képviselője - a feladat elvégzésére előre kiválasztott egy gazdasági társaságot. Azért, hogy az érintett cég nyerje el a pályázatot, a két politikus befolyásuk érvényesítését ajánlotta a cég képviselőinek. A politikusok közreműködésükért a pályázat elnyerését követően, 2017 és 2019 között havi rendszerességgel 10-15 millió forintot kap...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

Forró ősz vár az Unióra

10perc.hu