Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Olaszországi főlelkész: Szent István államvezetőként tartotta meg népét és tette nemzetté

Olaszországi főlelkész: Szent István államvezetőként tartotta meg népét és tette nemzetté Kulcsár Péter 2024. 08. 20., k - 10:22 Szent István király államvezetőként döntött arról, mi tartja meg a magyar népet és teszi nemzetté, döntését az utóbbi ezer év igazolja – mondta Törő András olaszországi főlelkész a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában bemutatott ünnepi misén kedden reggel. Törő András atya beszédében hangsúlyozta, hogy Szent István nem halott legendának vagy múltbéli hősnek számít, hanem élő példaképnek. „Saját korában államvezetőként döntött és indult: vállalta, hogy a magyar nép történetét előre kell vinni, és stabil alapra kell építeni, olyan sziklára, amelyet semmilyen vihar nem tud kikezdeni” – mondta az olaszországi főlelkész. Hozzátette: a következő ezer évben is a szent király döntése és választása vezessen, hogy tudjuk kire bízhatjuk hazánkat, nemzetünket, életünket. „Rómában kereszténységünk, hitünk, magyarságunk szálai összeérnek” – mondta a bazilika altempl...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

Összeomlott a Trump Media

vasarnap.hu

10perc.hu