Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Kovács Zoltán: a sportolók is részei lettek az állami gépezetnek

A kormányzat a sportot és benne az olimpiát is kisajátítja politikailag, így az is megosztja a társadalmat. Így vélekedett a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője. Szerinte azzal, hogy az állam őrült összegeket öl a sportba, maguk a sportolók is ellenszenvessé válnak. A társadalom egy része már nem úgy áll hozzá, mint korábban, a sport egyeseknek egyszerűen érdektelenné válik. A magyar politikai közvélemény közben egyfolytában bírálja a franciákat, hangoztatva, hogy Magyarország mennyivel jobb olimpiát rendezett volna. Orbán Viktorral kapcsolatban felmerült a műsorban: valóban világpolitikai tényező-e a miniszterelnök vagy ez csak a mögötte álló lakájmédia túlzása? Kovács úgy fogalmazott: „Orbán pattog ide-oda, vándorprédikátorként járja a világot, és a legrosszabb emberekkel barátkozik.” Nagyon számít Trump győzelmére, de a volt elnök semmivel nem kecsegtette, csak annyit mondott, hogy „ő egy karakán fickó”.

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu