Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

20 éves, de ma is ütős a Peugeot őrült, kétmotoros, dízel homokjárója

Tanulmányautó és tanulmányautó között hatalmas különbségek lehetnek. Vannak olyanok – s talán ilyenekből születik több -, amelyekkel a gyártók szondázzák a közönség reakcióit, visszajelzéseit, illetve a közeli jövő technológiai fejlesztéseit vonultatják fel bennük. A Peugeot esetében ilyen például az Inception nevű tanulmány, amelyről a francia márka el is mondta, hogy a fedélzetén bemutatott technológiák egy része akár már néhány éven belül bekerülhet a nagy sorozatban gyártott, széles körben elérhető Peugeot modellekbe. S aztán vannak az olyanok, mint például a Hoggar. Már bemutatásakor, azaz húsz évvel ezelőtt is alaposan kilógott a sorból. Deklaráltan nem is az ezredforduló mindennapjainak közlekedési problémáira próbált megoldást nyújtani, hiszen erre sem formája, sem műszaki megoldásai, sem használati értéke nem teszik alkalmassá. Az avantgárd Hoggart lehetetlen beskatulyázni. Kétüléses, mégsem telivér sportkocsi. Szélvészgyors, ugyanakkor takarékos dízelmotort szereltek bele ...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu