Másodszor is győzött a tőröző Pásztor Flóra, ezzel negyeddöntős
Második asszójában is nyerni tudott – mégpedig fölényesen -, ezzel negyeddöntőbe került a párizsi olimpián a tőröző Pásztor Flóra. Az Európa Játékok tavalyi ezüstérmese a világranglistán tizedik amerikai Jacqueline Dubrovich legyőzése után a legjobb 16 között a 16 éves kanadai Yunjia Zhanggal mérkőzött, aki előzőleg meglepetésre kiejtette a nemzetközi rangsorban kilencedik kínai Csen Csing-jüant. A Törekvés 25 éves vívója nem is rá számított, de úgy tűnt, így is jól felkészült az asszóra, mert aktívan kezdett, bátran ment közel ellenfeléhez és sorozatban adta a tusokat. Volt, hogy a pást végébe szorította Zhangot, de akkor is tudott eredményes lenni, mikor ő hátrált. […] A Másodszor is győzött a tőröző Pásztor Flóra, ezzel negyeddöntős nevű cikk a Körös Hírcentrumon jelent meg.
- Hirdetés -