Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Már a főszezon dübörög a balatoni hajózásban - így járnak a kompok

A közlemény szerint a főszezonban jóval több hajózási lehetőség várja a tóhoz látogatókat. Azokban a kikötőkben, ahol eddig csak hétvégén közlekedtek hajók az előszezonban, már hétköznapokon is lehet hajózni. Továbbra is rendkívül népszerű az utasok körében a kormány több mint hatmilliárd forintos támogatásából megépített és idén márciusban átadott két-két új katamarán és komp - jelezte a BAHART. A katamaránok a legforgalmasabb útirányokon, így Fonyód-Badacsony között, valamint a Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalon közlekednek. A kompok szintén már a nyári menetrendnek megfelelően indulnak: Szántódrévből 7:00 és 23:30 között, Tihanyrévből pedig 7:15 és 23:45 között félóránként, vagy akár gyakrabban is, ha a forgalom és az utasok gyors kiszolgálása igényli. Emellett 15 kikötőből indul sétahajó, 13-ból naplemente sétahajó, 10-ből gyerek-, 9-ből pedig bulihajó. Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója közölte, idén is sokan keresik a vállalat hajózási úti céljait, az előszezon végéig már...

Femcafe.hu
Növekedés.hu
vasarnap.hu

Menczer Tamás: Közeledik a pillanat!

10perc.hu

Fertőzött lehet a kútvíz