Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Nem hiszed el: Kötelező teszi az iPhone használatát cégen belül a Microsoft

A Microsoft állítólag kínai kirendeltségén a napokban egy olyan intézkedést kezdett el bevezetni, amit hallva Steve Ballmer, a cég egykori vezérigazgató minden bizonnyal sírógörcsben törne ki. A redmondi ugyanis állítólag kötelezővé tette a Ballmer által egykor kinevetett iPhone használatát munkatársai számára, akik így a jövőben androidos mobillal már nem mehetnek majd be dolgozni. A vállalat az intézkedést biztonsági okokkal indokolta, és azzal, hogy az androidos készülékek a dolgozók általi használata igen komoly biztonsági kockázatot jelent. A dologhoz ugyanakkor kell tudni, hogy a Kínai Népköztársaságban nem érhető el hivatalosan a Google Play Áruháza, az androidos app-okat így pedig így csak a Redmond által megbízhatatlannak tekintett harmadik felek által felügyelt piacterektől és alternatív csatornákon keresztül lehet a készülékekre letölteni, amiken át azonban előbbiek folyamatos frissítése is problémás - és ez az oka annak, amiért a robotos platform használata plusz biztons...

Femcafe.hu
Növekedés.hu
vasarnap.hu

Menczer Tamás: Közeledik a pillanat!

10perc.hu

Fertőzött lehet a kútvíz