Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Brit Nagydíj – Russell vezérletével mercedeses első sor Silverstone-ban

Brit Nagydíj – Russell vezérletével mercedeses első sor Silverstone-ban Mészáros Richárd 2024. 07. 06., szo - 17:22 A hazai közönség előtt szereplő George Russell, a Mercedes versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati időmérő edzését Silverstone-ban, így a vasárnapi futamon ő indulhat majd az élről. A 26 éves pilótának ez az idei második és pályafutása harmadik pole pozíciója, mellőle pedig márka- és honfitársa, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton startolhat majd. Az első három rajtkocka brit versenyzőé lett, Lando Norris, a McLaren pilótája ugyanis harmadikként zárt, a negyedik helyről pedig a címvédő és háromszoros vb-győztes, az összetettben most is élen álló holland Max Verstappen (Red Bull) vághat neki a futamnak. Az 52 körös Brit Nagydíj vasárnap 16 órakor rajtol.

Femcafe.hu
Növekedés.hu
vasarnap.hu
10perc.hu