Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Videón ahogy rommá fertőznek vírusok és kémprogramok egy alapállapotú Windows-t pár perc alatt

Bár oldalainkon mi is rendszeresen felhívjuk a figyelmet arra, hogy milyen súlyos következményei lehetnek, ha nem foltozzuk megfelelően operációs rendszerünket vagy internetes alkalmazásainkat, egyesek ennek ellenére hajlamosak kételkedni ennek fontosságában. A napokban egy youtuber azonban most megmutatta, hogy mi történhet akkor ha egy tényleg jó ideje nem foltozott masinát kötünk az internetre. Az illető ehhez nem csinált más, mint fogott egy teljesen hétköznapi Windows XP-t - amihez a Microsoft már egy évtized óta nem ad ki javításokat -, majd feltelepítette azt, és egyszerűen hagyta futni egy, internetre kötött, tűzfal által nem védett gépen. A hatás nem váratott sokat magára: a masinán ugyanis már pár perc után megjelentek az első féregprogramok és vírusok, negyed óra után pedig már egy tucatnál is több volt megtalálható rajta ezekből.

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu