Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Unalmas papírforma: Verstappen és kettős Red Bull-siker Japánban

A 26 éves holland pilóta sorozatban harmadik sikerét aratta a japán pályán, az idén harmadszor, pályafutása során 57. alkalommal diadalmaskodott F1-es futamon. A Red Bull kettős sikert ünnepelhetett, Verstappen mögött ugyanis csapattársa, a mexikói Sergio Pérez ért célba másodikként. A dobogó alsó fokára Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője állhatott fel. Rajtból kettőt is láthatott a lelkes és népes szuzukai közönség, az első start után ugyanis Daniel Ricciardo (RB) és Alexander Albon (Williams) autói kicsit összeértek, ennek nyomán mindketten a gumifalba vágódtak és feladták a futamot. Piros zászlós megszakítás következett, az újabb rajtra pedig nagyjából fél óra múlva kerülhetett sor. Verstappent ugyanakkor nem zavarta meg a "közjáték", az elsőhöz hasonlóan a második startnál is simán megtartotta a vezető helyet, mögé csapattársa, Pérez sorolt be, harmadikként pedig Lando Norris (McLaren) fordult el az első kanyarban. Verstappen és a Red Bull az elejétől a végéig uralt...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu