Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Megpróbálta kimagyarázni a városvezetést érintő nyomozást Péterffy Attila

Egy erőteljesen fizetett PR-interjúnak tűnő, gyakorlatilag visszakérdezés nélküli, alákérdezős ATV-s műsorban próbálta kimagyarázni Péterffy Attila azt a friss hírt, miszerint jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult nyomozásban érintett ő maga és alpolgármestere is. Az ügy előzménye az, hogy Péterffy Attila jobbkeze, legfontosabb munkatársa és alpolgármestere, Ruzsa Csaba törvénytelenül vehetett fel – a Tiszta Kezek számításai szerint – nagyságrendileg 40 millió forintnyi közpénzt. Ruzsa ugyanis egy cégtől is fizetést vett fel két éven keresztül, de ezt a törvény esetében tiltja; így a TK szerint az ezen időszakban felvett alpolgármesteri fizetését, vagyis ezt a 40 millió forint körüli összeget, vissza kell fizetnie. Péterffy Attila elismerte, hogy tudott Ruzsa céges megbízásáról, de ennek ellenére kifizette neki a közpénzt is, a Tiszta Kezek szerint ezzel azonban bűncselekményt követett el. Az ügyről, amely egyébként már a hatodik igen súlyos ügy, és nyomozás, i...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu