Ismét aukciót tartanak a pécsi egyetemisták alkotásaiból
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) művészeti kara feltörekvő és fiatal hallgatóinak képzőművészeti alkotásaiból rendeznek árverést december 8-án 17 órától Pécsen, a Kodály Központban. Az idén második alkalommal, kiállítással egybekötött árverés kínálatában festmények, grafikák, szobrok, kisplasztikák, designtárgyak és ékszerek egyaránt szerepelnek. A 45 alkotás aukcióra bocsátásával a szervezők célja, hogy "teret biztosítsanak az alkotások és a művészeti szellemi termékek kibontakozásához", valamint ösztönözzék és bátorítsák az ifjú művészeket. A kalapács alá kerülő művek, amelyeket több száz alkotásból válogatott egy háromfős szakmai kuratórium, 37 különböző művésztől származnak, akik közül kilencen már végzett, diplomás művészként dolgoznak. A tavalyi rendezvényhez képest újdonság, hogy már nemcsak magánszemélyek, hanem cégek képviselői is bekapcsolódhatnak a licitálásba. (Fotók: Csortos Szabolcs)
- Hirdetés -