Szép eredményeket értek el a pécsi szinkronúszók!
A pécsi szinkronúszók kitettek magukért a Magyar Kupán, amely rangos nemzetközi verseny is volt. A legszebb eredmény Takács Fanni (a szakosztály edzője) nevéhez fűződött, aki a felnőtteknél aranyérmes lett a magyar mezőnyben, a nemzetközi rangsorban pedig az előkelő negyedik helyen zárt. – Fanni végig a nehezebb elemeket mutatta be tökéletesen a technikai szóló versenyszámban – mesélte a Pécs Aktuálnak Jáhn Rea szakosztályvezető. – Rengeteg nehéz, sok pontot érő forgást hajtott végre, technikailag nagyon precízen dolgozik, ennek köszönhető ez a remek eredmény. A felnőtt párosok szabad programjában Takács Fanni és Mazaga Fanni indult. A lányok a kevés gyakorlási lehetőség ellenére remekül helyt álltak, a magyar mezőnyben bronzérmesek lettek, nemzetközi viszonylatban pedig hatodik helyen végeztek. A junior páros számára óriási kihívás volt a Magyar Kupa, ugyanis ezen a versenyen alkalmazták teljes körűen a World Aquatics által bevezetett új szabályokat. Asztalos Zsófia és Szőts Tamara...
- Hirdetés -