Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Méltatlansági eljárást kezdeményez Ruzsa Csabával szemben a Tiszta Kezek „a törvénytelenül felvett milliók miatt”!

"Fizesse vissza a törvénytelenül felvett 40 millió forintnyi közpénzt Pécs alpolgármestere" - címmel kaptunk közleményt a Tiszta Kezek Frakciótól (TK), amely elsőként robbantotta ki a Ruzsa Csabával kapcsolatos botrányt. "Nem tudta magát tisztázni a Közgyűlésen Péterffy Attila legfontosabb kulcsembere, érdemi választ sem tudott adni kérdéseinkre, mindössze az történt, ami szokott: összevissza magyarázott és mentegetőzött, valamint hárított. Egy valami azonban kiderült, ha mondandójának csak egy kis része volt is igaz: azért vette fel a pénzt, amiért a pécsiek is fizetik, azaz amiért gazdasági ügyekért felelős alpolgármesterként tiszteletdíjat kap - a Városházán érkezése után egy egész főosztályt hozott létre a helyi gazdaság fejlesztése céljából. Vagyis, nem elég, hogy a tiszteletdíja mellett fizetést vett fel, ráadásul ugyanazért a munkáért vett fel kétszer fizetést!" - közölték Bognár Szilviáék, de itt még nem álltak meg. Tiszta Kezek Frakció (Topán László, Bognár Szilvia, Hencsei...

Femcafe.hu

novekedes.hu

atv.hu

naphire.hu

vasarnap.hu

10perc.hu

Médiapiac

Gondola