Gólból és piros lapból kettő, sárgából tizenkettő született Kozármislenyben!
A kozármislenyi csapattól manapság már mindenki győzelmet vár az elmúlt hetekben látottak miatt, ugyanakkor azért azt tudni kell, hogy nem minden papsajt. A Csákvár elleni hazai bajnoki is bizonyította, hogy igaz a mondás: a vendégek hamar vezetést szereztek, s bár a házigazdák a második félidő elején Kirchner góljával egyenlítettek, több nem volt ebben a meccsben, döntetlennel zártak az együttesek. Gólokban tehát nem volt túl gazdag a találkozó, kemény belépőkben, és az ezeket követő lapokban annál inkább! A játékvezető, Gaál Ákos összesen tizenkétszer villantotta meg a sárga lapot, továbbá kiállította a hazaiaktól Beke Pétert, a vendégektől pedig Farkas Aurélt. A PMFC a Győrtől hazai pályán elszenvedett vereség után a Soroksár otthonába látogatott, ahol kiegyenlített csatára volt kilátás. Az is lett belőle: a Németh Zsolt által irányított piros-feketék állták a sarat idegenben, s bizony nagyon sokat kellett tenniük azért, hogy ne üres kézzel jöjjenek haza. A Soroksár ugyanis több ...
- Hirdetés -