Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Rekord hosszan vezetett víz alatt egy elektromosra átalakított Land Cruiser

Manapság divatos elektromosra átalakítani az egykor ikonikus autócsodákat, legyen az egy Porsche vagy egy VW Bogár. Ausztráliában még egy kicsit ennél is tovább mentek, amikor szintén villanyosítottak egy 1978-as Toyota Land Cruiser 40 Series-t, amivel utána azonnal vízbe hajtottak. Nem tréfa, egy csapat mérnök és búvár inspirációt merített egy 80-as évekbeli kísérletből, amit szintén az ausztrál Darwin-kikötőben végeztek. Akkor szintén egy Land Cruiserrel 3 kilométert tudtak víz alatt vezetni, most ezt próbálta felülmúlni a csapat. Hogy könnyebbé tegyék az utazást, dobták a Land Cruiser eredeti hajtásláncát és villanymotort tettek bele. Állítólag azért tették meg ezt ennyire bátran, mert a csapat nagy része napelemes autókon dolgozott az egyetemen. Azért döntöttek a Land Cruiser mellett, mert könnyen szétszedhető és szerelhető volt. Ajtókra és ablakokra pedig ebben az esetben pont, hogy nem volt szükségük, hogy más biztonsági berendezésekről ne is beszéljünk, így logikus, hogy egy ...

Femcafe.hu

novekedes.hu

atv.hu

naphire.hu

vasarnap.hu

10perc.hu

Marco Rossi 2030-ig marad

Médiapiac

Gondola